5 perccel múlt 9 óra és épp cigire gyujtottam és megbontottam a frissen vett sört. Épp az eltelt 2 hónap történései járnak a fejemben. Volt benne vegyesen minden: rossz, jó, öröm, gond, szenvedés, mosoly. Aztán bevillan egy isteni szikra: de hiszen ez maga az élet!
Ezt ugyan még nem említettem, de már lassna több mint 2 hónapja egy Northampton nevű angliai városkában tengetem mindennapjaim. A tengetés az erős túlzás, ugyanis nagyon sokat dolgozok, egyrészt annyit amennyi erőmből telik, másrészt pedig amennyire lehetőségem adódik. Igaz volt egy kis lazítás az elmult 2 hétben, de nem mindig lesz ez így, de ez a helyes rendje a dolgoknak.
Itt ugyanis magára van utalva az ember. Több szempontból is. A család, az otthon melege többezer kilométerre van tőlem és ha akarom, ha nem, meg kell találnom a boldogulás rögös útján a járható részt. Magamnak kell azt kitaposnom. Egy részem úgy érzi hogy megtalálta azt amit mindig is keresett. A másik rész pedig folyton folyvást azt nyögi hogy milyen elfásult ember vagyok/leszek és hogy mennyire szar egyedül.
Ez ugyan már egy nagyon régi sláger, aki ismer az tudja hogy miről beszélek. Aki meg nem az olvassa el a többi bejegyzést, és lesz egy kis fogalma arról hogy mire is utaltam fentebb. De nem ez most a lényeg.
Ha most végeznék egy kis számvetést az elmult hetek történéseiről tömören, nos, az valahogy így festene: sok munka, sok megkeresett font és mégtöbb szép és kevésbé derítő élmény.
Nem, nem a magány sanyargat most igazán. Azon már akkor túlléptem mikor el kellett hagynom szeretett Sopronomat...most valami más került előtérbe. Valami fura, eddig ismeretlen, de valahol biztos érzés...
Hogy miért is vagyok kinnt? Az ok egyszerű: anyagiak. Segítem a hazaiakat, egyrészt oly módon hogy nem lógok a nyakukon, ergo kevesebb a rám eső kiadás (bár ez sem egészen ilyen egyszerű),másrészt oly módon, hogy amit megkeresek azt hazaküldöm és neki(k) lesz könyebb a mindennapi megélhetésük.
Adódik a kérdés: miért is jó ez nekem? A válasz egyszerű: mert nem volt más választásom. A saját kelepcémbe kerültem, ez volt az egyetlen kiút. Látok magam előtt egy jobb, szebb, ugyan rögösebb, de legalább kiszámíthatóbb jövőt. S ezt a sok dolgot mind-mind beragyogja a Remény...
