Mintahogy azt a cím is erősen sejteti, elegem van egy kicsit mindenből, de főleg abból hogy itt senyvedek ebben a nagy, sőt hatalmas világban. Mindezzel nem is lenne túl sok gondom, csak ne lennék ennyire egyedül. Mint ahogy azt más sokszor megígértem, nem fogok siránkozni amiatt hogy milyen most vagy milyen lehetne, azon meg főleg nem hogy milyen volt.
Az elmúlt 8 hónap megtanított nagyon sok mindenre. Az otthon távolsága, a régi barátok hiánya csak nehezebbé tette a "tanulást"...nem tudom miért kell ennyire fájnia valaminek, pedig nem elmúlt (legalábbis nagyon remélem, hogy nem), csak épp tart egy kis szünetet. hiányoznak a régi barátok, anyu, Csilluska, a Firmáim és még sorolhatnám napestig.
Aztán jönnek olyan dolgok amire egyáltalán nem számít az ember. Elvesztem a munkámat, tata beteg lesz, eggyel több tesó jön a nyakamra. Meggajdul a megszokott gépezet és csak úgy önti magából a zűrzavart. De elvégre, azért ember az ember hogy az ilyen dolgoknak is tudjon megálljt parancsolni.
Félek. Nem tudom mit hoz a holnap. A fáradtság, a monotonitás szinte beszippant. Nem arról van szó hogy elfelejtettem volna mosolyogni, csak....az emberben mindig ott van az a kis "milenneha".
Igazán nemtudom mitévő legyek. Ez nem kétségbeesés, nem is a feladás keskeny pereme...tanácstalan vagyok. Jól jönne most egy társ, aki velem van jóban rosszban...Igazán nemtudom.
Csak remélni tudom hogy a következő bejegyzés derűsebb lesz.
