Telik az idő. Sokkal gyorsabban mint ahogy azt néha gondolná az ember. A mai élet rohanó zűrzavarában jó néha kicsit megállni és elgondolkozni a dolgokon. Érdekes, mennyi minden függ egy piciny vékony hajszálon, ami ha elszakad, az egész rendszer összeomolhat...és néha bizony össze is omlik.
Ma örömmel keltem, tudván hogy a nap végén nem kell a holnap miatt aggódnom. Péntek van, ilyenkor az ember kicsit vidámabb a szokottnál, hétvége jön, tömérdek tennivaló és pihenés, már ha a hét fáradalmait nézzük.
Hideg sör a hűtőben, lasagne alapanyag a szekrényben, horpasztó tesó az ágyban....szinte már-már idilli a helyzet, de azért mégsem idilli annyira... A cég válságban, a családdal gondok otthon, minden egyszerre a feje tetejére áll...mondani szokás, hogy ha jön a baj akkor az biz' "csőstül jön". Nincs ez másként most sem. Marad azonban egy piciny fénysugár, mely' hoz egy kis megnyugvást az ember hétköznapok által elfásult lelkére...
Ez a piciny fénysugárt pedig nem más testesíti meg, mint az a gondolat, hogy nemsokára láthatom kicsiny, oly' bőszen szeretett hazámat újra! Régi barátok, anyu, Csilluska....sok sok olyan ember akit nagyon szeretek és nagyon hiányoznak.
Tudom, a legutóbbi bejegyzésben azt ígértem hogy ez valamelyest vidámabb lesz. Így visszagondolva, nem is igazán tudom hogy volt-e egy bejegyzésem is, amely vidám témájú lett volna. Talán a fogalmazásom milyensége, talán a témák hangulata miatt, nem tudom igazán miért sikerül minden bejegyzésem vagy borúsra, vagy pedig - hogy is fogalmazzak - kissé komolyra. Csak remélni tudom hogy a közeljövőben ez is máshogy lesz.
